Szolgalmi jog bejegyzés

A szolgalmi jog, szolgalom más tulajdonában lévő ingatlan valamilyen célú és mértékű használatának jogát jelenti. A telki szolgalom az ingatlanhoz kapcsolódik, nem pedig a tulajdonoshoz. Tehát értékesítés esetén ugyanúgy megmarad a szolgalmi jog, az uralkodó és a szolgáló telek tulajdonosai lesznek minden esetben a jogosultak és a kötelezettek.

A szolgalom szerződéssel jön létre a legtöbb esetben, kivétel lehet a közüzemi szolgáltatók számára hatósági határozattal létrehozott szolgalmi jog.

A szerződés mellett ingatlan-nyilvántartási bejegyzés is szükséges a szerződésen alapuló telki szolgalmi jog létrejöttéhez. A telki szolgalmi jog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján van helye.

Telki szolgalmat a következő célokból lehet alapítani: Az átjárás, vízellátás és vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy a jogosult számára előnyös más hasonló célra. Ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, hogy a jogosult földjeiken átjárjon.

A szolgalmi jog bejegyeztetéséhez vázrajzot kell készíttetni, ebben tudunk segíteni Önnek.  Vázrajz készítéssel kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk elérhetőségeinken. 

Segítünk, hogy mire van szüksége!

Laikusként nem mindig egyszerű rájönni, melyik földmérési feladat vezet eredményre, ezért készítettünk magyarázatokat a szolgáltatásainkhoz. Nézze meg őket, ha nem biztos benne, mire van szüksége.

  • Nagyon megvagyok elégedve a munkával amit elvégeztek! Érthetően elmagyaráztak mindent, rugalmasak, kedvesek! Bármilyen kérdésem volt bizalommal fordulhattam hozzájuk! Köszönöm!

    Andrea Sziveli Avatar Andrea S.

    Igazi elektronikus üzletmenet volt. Nem találkoztunk személyesen, a megrendelés, fizetés, adatközlés is papír nélkül történt.

    Ferenc Ponty Avatar Ferenc P.

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a cégre. Számomra meglepően gyorsan lett elvégezve a munka. Tippet is kaptam telekegyesítésre, szóval biztosan jelentkezem még. Köszönöm a kommunikatív hozzáállást és a precíz munkát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

    Gergő Strasszer Avatar Gergő S.
  • Megkeresésünkre (hétvégén is) gyors és korrekt ajánlatot kaptunk! Kedves Nagy Zoltán köszönjük a gyors és pontos precíz munkáját. Kedves , mindenre kiterjedő részletes útmutatást kaptunk. Bátran ajánlom mindenkinek, (már ajánlottam is ismerősömnek) megbízható a megbeszélt időpontot pontosan tartotta.

    Lévai István Avatar Lévai I.

    Kiváló szakértelemmel rendelkező, extra rugalmas geodéta, az elvárásoknak messze megfelelő szolgáltatási szinten, mely problémamentes hivatali ügyintézést eredményez.

    János Benyovszki Avatar János B.

    Precíz, pontos, gyors és rendkívül megbízható szakember. Minden kérdésemre azonnal válaszolt és semmi kétség nem volt bennem. Csakis ajánlani tudom.

    László Milassin Avatar László M.
  • Megbízható és gyors, precíz munkavégzést tapasztaltam. Nagyon szimpatikus volt az is, hogy minden kérdésemre érthetően megfogalmazott válaszokat kaptam. Sokat segített mindenben . Ajánlom mindenki számára!

    János Pinke Avatar János P.

    Korrekt,precíz,alapos munka.Folyamatos kapcsolattartás,tájékoztatás.Csak ajánlani tudom.

    Imre Horváth Avatar Imre H.

    Tervezési alaptérkép készítés, változási dokumentáció bejelentése: professzionális munkavégzés és kommunikáció.

    Imre Kószó Avatar Imre K.
  • Gyors és megbízható szakember. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

    Lilla Legoza-Lakatos Avatar Lilla L.

    Ingatlan vásárláskor felmerülő kérdéseimre, mindíg gyors, és precíz válaszokat kaptam, az árak pontos megjelölésével. Így teljesen átláthatóvá vált bármilyen ingatlannal kapcsolatos rendezési probléma. Legutóbb egy telek vásárlás tervezet kapcsán egy olyan (birtokhatár+fekvéshatár) probléma lett feltárva, mellyel végeláthatatlan procedúrától, idegeskedéstől és sok felesleges pénz kiadásától lettem megkímélve. Csak ajánlani tudom bárkinek a szolgáltatásokat. A tárgykörben későbbiekben felmerülő ügyintézéseket, az Albagis-szel fogom intézni.

    Pál Birgány Avatar Pál B.

    Megkeresésünkre (hétvégén is) gyors és korrekt ajánlatot kaptunk! Kedves Nagy Zoltán köszönjük a gyors és pontos precíz munkáját. Kedves , mindenre kiterjedő részletes útmutatást kaptunk. Bátran ajánlom mindenkinek, (már ajánlottam is ismerősömnek) megbízható a megbeszélt időpontot pontosan tartotta.

    Lévai István Avatar Lévai I.
  • Pontos, precíz, megbízható!

    Zsolt Gálicz Avatar Zsolt G.

    Csak ajánlani tudom Zoltánt! Gyors és profi munkavégzés, közvetlen.

    Ádám Harasztia Avatar Ádám H.

    Nagyon profik mindent rendben időben elvégeztek!Ajánlom őket !

    Irén Dobos Avatar Irén D.

Miért az AlbaGIS?

  • Megoldás orientált gondolkodás
  • Megbízható ügyfélképviselet
  • Komplex megoldások
  • Minősített szaktudás
  • Kedvező árak

Kapcsolat

Hívjon

Címünk

8000 Székesfehérvár
Királykút lnd. 1. II/3.