Telekhatár kijelölése – Kitűzés

A telekkitűzés olyan geodéziai szolgáltatás, mely során a telekhatárokat a helyszínen karóval, vagy festéssel jelöljük ki az ingatlan-nyilvántartási térkép alapján. Kérje Ön is földmérő szakember segítségét, ha pontosan szeretné tudni, hol vannak a telekhatárok, mit hova lehet építeni.

Ha például új kerítést szeretne építeni, vagy telekvásárlás előtt áll, mindenképpen szükséges a telekhatárok pontos kijelölése, így sok konfliktust, nézeteltérést is elkerülhet. Sajnos utólag már sokkal nehezebb korrigálni, jobb megelőzni az évekig húzódó, drága pereskedést egy telekhatáron túl felhúzott épület, vagy vitatott telekhatár miatt.

 A telekkitűzés akadálya lehet minden olyan perfeljegyzés, mely az ingatlan tulajdonjogával, területével, vagy határvonalával kapcsolatos. Ezért még mielőtt bármilyen munkálat kezdetét venné, a tulajdonosnak nyilatkoznia kell a földmérő irányába, hogy semmilyen jogi per nincs folyamatban a telekkel kapcsolatban. Azt is a földmérő tudomására kell hozni, ha a múltban volt ilyen eset, de már jogerősen lezárult.

 A telekhatár kijelölésről mindig értesíteni kell a szomszédos telkek tulajdonosait is. Amennyiben a mérés során a szakember az ingatlan-nyilvántartási térképtől eltérő határokat állapít meg, a kitűzési vázrajzon feltünteti az eltérés területét és pontos helyét. Nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a tulajdonos nem veheti birtokba a mérések alapján kimutatott új területet, csak és kizárólag a szomszédos tulajdonos beleegyezésével, vagy jogerős bírósági határozat alapján.

 

A telekkitűzés lépései:

  • kérje szakképzett földmérő segítségét, akinek szüksége lesz a telek helyrajzi számára, hogy a földhivataltól bekérje a szükséges adatokat
  • amint a kért információk rendelkezésre állnak, egy előre megbeszélt időpontban a földmérő kimegy a helyszínre és elvégzi az előzetes helyszíni felmérést
  • az előzetes helyszíni felmérést követően a kitűzés időpontjának egyeztetésére kerül sor, melyet követően postai úton kiértesítésre kerülnek az érintett tulajdonosok beleértve a szomszédos ingatlan tulajdonosait is
  • az előzetesen kiértesített időpontban a földmérő a telekhatár pontjait karóval, vagy festéssel kijelöli, továbbá szintén a helyszínen jegyzőkönyv felvételére kerül sor.
  • elkészíti a kitűzési vázrajzot, melyen az esetleges eltérést mutató területet is feltünteti.
  • a kitűzési dokumentációt a területileg illetékes földhivatalnak részére nyilvántartás céljából megküldjük a területileg illetékes járási földhivatalnak.
  • a járási földhivatal nyilvántartásba vett kitűzési vázrajzot megrendelőinknek postai úton küldjük meg.

 

Segítünk, hogy mire van szüksége!

Laikusként nem mindig egyszerű rájönni, melyik földmérési feladat vezet eredményre, ezért készítettünk magyarázatokat a szolgáltatásainkhoz. Nézze meg őket, ha nem biztos benne, mire van szüksége.

  • Nagyon korrekt mérnök emberrel találkoztam,aki e mellett szaktudásával is lenyűgözött.Pontos,precíz és gyors--mindenkinek AJÁNLOM ! Tisztelettel Kiss Gábor

    Kiss Gábor Avatar Kiss G.

    Gyors, megbízható, pontos munkavégzés, nagyfokú segítőkészség. 10/10 Amennyiben a jövőben hasonló munkára lenne szükségem, már tudom, kit keressek! Csak ajánlani tudom!

    Anett Pallag-Bohár Avatar Anett P.

    A megbízás gyors teljesítése után a földhivatali ügyintézésben is segítőkészek voltak, köszönöm a munkavégzést.

    Attila Török Avatar Attila T.
  • Gyors,korrekt,nagyon jó szakemberek! Tisztelettel ajánlom mindenkinek!

    Imre Dócs Avatar Imre D.

    Ismét , gyors, ár érték arányban kitűnő szolgáltató. Precíz hatékony kapcsolattartás a közreműködő alvállalkozókkal, tervezőkkel! Számunkra tökéletes választás volt ismételten. Amit vállal, azt időben, a megbeszéltek szerint teljesíti. Csúszás/ok a vállalási időben a magyar szolgáltatókhoz képest *5. Határidő előtt készült el minden esetben, gondolom ennek nem elhanyagolható alapköve , hogy megfelelően tervez és nem vállalja túl magát!!Gratulálok!! Nyugodt szívvel ajánljuk mindenkinek!

    Bertram Bicskei Avatar Bertram B.

    Mindenkinek ajánlom a céget, akinek földméréssel kapcsolatos bármilyen szolgáltatásra van szüksége. Erősségük a szakmai precizítás, a korrekt hozzáállás a terepi és adminisztratív munkában egyaránt.

    László Katona Avatar László K.
  • Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a cégre. Számomra meglepően gyorsan lett elvégezve a munka. Tippet is kaptam telekegyesítésre, szóval biztosan jelentkezem még. Köszönöm a kommunikatív hozzáállást és a precíz munkát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

    Gergő Strasszer Avatar Gergő S.

    Gyors,precíz ,pontos munka végzés.Bár csak mindenki így végezné a munkáját az építőiparban.

    Zsolt Egyed Avatar Zsolt E.

    Ingatlan vásárláskor felmerülő kérdéseimre, mindíg gyors, és precíz válaszokat kaptam, az árak pontos megjelölésével. Így teljesen átláthatóvá vált bármilyen ingatlannal kapcsolatos rendezési probléma. Legutóbb egy telek vásárlás tervezet kapcsán egy olyan (birtokhatár+fekvéshatár) probléma lett feltárva, mellyel végeláthatatlan procedúrától, idegeskedéstől és sok felesleges pénz kiadásától lettem megkímélve. Csak ajánlani tudom bárkinek a szolgáltatásokat. A tárgykörben későbbiekben felmerülő ügyintézéseket, az Albagis-szel fogom intézni.

    Pál Birgány Avatar Pál B.
  • Maximálisan meg vagyok elégedve, a megbeszéltek szerint megtörtént a földrészlet határpontjainak kitűzése. Gyors, precíz, megbízható. Csak ajánlani tudom.

    László Faragó Avatar László F.

    Kiváló szakértelemmel rendelkező, extra rugalmas geodéta, az elvárásoknak messze megfelelő szolgáltatási szinten, mely problémamentes hivatali ügyintézést eredményez.

    János Benyovszki Avatar János B.

    Tervezési alaptérkép készítés, változási dokumentáció bejelentése: professzionális munkavégzés és kommunikáció.

    Imre Kószó Avatar Imre K.
  • nagyon szuper, csak ajánlani tudom Nagy Zoltánt! ha földmérés, csakis Albagis!

    Attila Marko Avatar Attila M.

    Gyors, precíz. Csak ajánlani tudom!

    Sulyok Roland “eu” panoramavideo Avatar Sulyok R.

    Nagyon korrekt csapat

    Tibor Majorosi Avatar Tibor M.

Miért az AlbaGIS?

  • Megoldás orientált gondolkodás
  • Megbízható ügyfélképviselet
  • Komplex megoldások
  • Minősített szaktudás
  • Kedvező árak

Kapcsolat

Hívjon

Címünk

8000 Székesfehérvár
Királykút lnd. 1. II/3.